Néhány szó rólam
 
Édesanyaként tudom, milyen gyorsan szalad az idő, és mennyi türelem kell a gyerekek fotózásához. Mégis minden perc megéri, hiszen ezekkel a képekkel azokat a pillanatokat őrizzük meg, amelyek a leginkább meghatározzák az életünket azokat a csodálatos emlékeket, amelyek igazán fontosak számunkra.
A fotózás számomra mindig is több volt, mint képek készítése. Már fiatalon éreztem, hogy különleges dolog megörökíteni egy pillanatot, amely később emlékké válik. A kreatív alkotás öröme egyre inkább része lett az életemnek, és idővel megszületett bennem az elhatározás, hogy komolyabban is ezzel szeretnék foglalkozni. Így 2021-ben megszereztem a fotógráfus végzettségemet.
Számomra a fotózás nem csak egy munka, hanem hivatás is és egyfajta önkifejezés, amelyen keresztül a ti történeteiteket mesélem el képekben.
Szabadidőmben nagyon szeretek festeni, a természetben sétálni és új helyeket felfedezni. Ezek az élmények sok inspirációt adnak számomra, és különösen közel áll hozzám, amikor a fotózást is a természet nyugodt, harmonikus környezetében valósíthatjuk meg.
Úgy gondolom, nincs két egyforma ember, és nincs két egyforma pillanat sem. Minden perc megismételhetetlen. Képeimmel szeretném egy kicsit megállítani az időt, és elkapni a pillanat varázsát, hogy azt később újra átélhessétek szeretteitekkel.
Gyertek velem egy közös utazásra, ahol képeken keresztül mesélhetem el a ti különleges történeteteket.